Nem azért bocsájtunk meg, mert aki megbántott ezt érdemli, 

hanem azért, mert nem akarunk fájdalmat okozni magunknak, valahányszor eszünkbe jut, mit művelt velünk.

Van aki a nevét a karjára tetováltatva,aki felvési a suli WC fülkéjének ajtajára, aki azt kiálltja "szeretlek". 

Én mégis más vagyok.Nem tetováltatok, nem vések és nem szólok, 

de a te neved mégis ott a szívemben mosolyog .

Csend van, csak az óra ketyeg,
Senki nem vár senki nem szeret.
Üres a perc, üres az óra,
Egy álom, mely nem vált valóra.
Emlékezz rám, emlékezz a jóra,
Később én is ezt teszem, és eljön az óra,
Mikor neved hallatán mosolyra hajlik a szám,
S emlék leszel.. emlék csupán!

Szeretsz valakit,minden nap úgy alszol el,hogy Rá gondolsz.

Ő tudja,hogy jó barátként szereted,de Te mindig többről álmodsz.

Még ha meg is tud bocsátani egymásnak két ember, vajon el tudják felejteni mindazt, ami történt?

Nem ismered fel életed legszebb napját, amíg benne nem vagy. Nyakig.A napot,amikor elkötelezed magad, valami,vagy valaki mellett. A napot, amikor összetörik a szíved.

 A napot, amikor lelkitársra lelsz.A napot, amikor rájössz,

 hogy nincs elég időd. És, hogy örökké akarsz élni. 

Ezek a legnagyobb napok. A tökéletesek.
(Grace Klinika)

Nem az arcod tetszik, hanem a kifejezés, ami rajta ül. 

Nem a hangod, hanem az, amit mondasz. Nem az, ahogy kinézel ebben a testben, hanem amit cselekszel vele. 

Te magad vagy gyönyörű.

... egy sebezhető kislány ez vagyok én,aki a lelke mélyén szeretetre vágyik arra, hogy átölelje ö akit annyira szeret már oly régóta
s akiért már odavan évek óta,de nemjön hiába várja s a kislány, 

csak üldögél tovább a hercegére várva ...

Nincsenek álmaim , mert mindent valóra váltom.

A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. 

Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak,  

határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak.

Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk,a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe,egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked,hogy közben majdnem sírva fakadsz.

És rájöttem, hogy nincs rosszabb, mint úgy érezni,
hogy senkit nem érdekel, hogy létezünk,
hogy senki nem figyel arra, amit mondunk,
és hogy a világ tökéletesen működik a
mi zavaró jelenlétünk nélkül is.

Nem tudom mihez kell nagyobb lelki erő: elengedni valakit,

  vagy tovább tűrni, hogy bánt.

Amikor kicsik vagyunk, minden alkalommal ha valamit először teszünk, vagy még bizonytalanok vagyunk, valaki fogja a kezünket,

ott van mellettünk. Megtanulni járni, biciklizni, ismerkedni, 

közönség előtt beszélni,bízni,szeretni...mindig ott áll melletted valaki, aki vigyáz rád, és segít. Egy karnyújtással, egy szóval, egy mosollyal. Ha kell visszahúz, s ha kell meglök egy kicsit. 

Olyankor minden bátrabban megy, és kevésbé fáj.

Ne verd át azt aki téged nagyon szeret, ne tedd tönkre az életét, ha már a tied boldog nem lehet!

Keress olyan lányt aki vak, hogy ne lássa mekkora tahó,

akiért mindenét odaadná.

Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás,

 és az önfeláldozás között… És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal… És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó… 

És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével… És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez…egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér… Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet,ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked…És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz...hogy valóban erős vagy… és valóban értékes.

Ebben a világban már nem találom a helyemet,
lassan az emberek elfelejtik a nevemet,
szeretet hiányom van nem kapok már eleget,
sokan átvágtak és nem sorolok neveket,
szürke hétköznapok hétvégék vannak nálam,
család, barát ver át hát leesett állam,
szerintem jobb lett volna ha most nem élnék,
akik megakartak ölni szinte már elérték...

Ő egyszerűen nem szeret engem, így meg hiába akarnék bármit is. (...) Ez olyan: egyszer volt, talán igaz sem volt dolog. 

De egy rövid ideig legalább remélhettem, hogy megszeret,  

hogy odaül mellém, megfogja a kezemet, finoman átölel, 

és csendben elalszunk egymás mellett. 

Olyan sok mindent elképzeltem már vele,túlságosan is beleéltem magam. Jó lenne megint a vállára hajtani a fejemet, és egy picit érezni őt... Nagyon rossz érzés, amikor te tudod, hogy a dolog működne, de a másik nem szeretné.

Minden nőben ott él egy kislány,épp úgy minden kislányban 

ott él egy nő.

Rosszul esett, nagyon rosszul.
Nem gondoltam volna, hogy épp akkor, épp azért, épp te!
Hideg zuhanyként ért, de nem mutattam.
Rideg voltam, magabiztos.
Úgy tettem, mintha egyáltalán nem érdekelne.
Pedig fájt...